Margit Zoltán: 2013. 02. 03. - 2013. 02. 10.

2013. február 9., szombat

Újabb incidens Temerinben




Ma hajnalban, valamivel 2 óra után betörték a temerini Zavarkóék Boszniai utca 7-es számú családi házának egyik ablakát. A műanyag redőnyön és a dupla üvegezésű ablakon át egy féltégla, egy kisebb darab tégla és egy nagy kő repült be a szobába. A másik helyiségben alvó házaspárt azonban nem ennek a zaja ébresztette fel álmából, hanem az azt megelőző hangoskodás, kiabálás.  

Fiuk, Dávid 1 óra tájban érkezett haza két barátjával. Eredetileg egy hatfős társasággal voltak együtt, de közülük négyen elmaradtak. Időközben az egyik társuk hazament, hárman viszont együtt maradtak kint az utcán. Ekkor történt az, hogy szóváltásba keveredtek szerb fiatalok egy csoportjával. Azok talán tízen is lehettek. Hangoskodtak,  szidalmazták a három fiú magyar édesanyját és üldözőbe vették, üveggel dobálták őket. Mivel a magyar fiatalok tudták, hogy a két társuk nem sokkal korábban Zavarkóék otthonába távozott, igyekeztek ők is mielőbb oda menekülni. Üldözőik egészen a házig kergették őket. Egyikük kénytelen volt még a téglakerítést is átugrani, csakhogy gyorsan bejuthasson a biztonságot jelentő házba. Miután a két fiatalnak sikerült megmenekülnie, a támadóik is eltávoztak. Elcsendesült minden.

– Tíz-tizenöt perccel később azonban egy féltégla repült be annak a szobának az ablakán, amelyben a fiatalok tartózkodtak. Átszakította a majd negyven éves műanyag redőnyt és betörte mindkét ablaküveget. Aztán még egy negyednyi tégladarab és egy nagyobb kő is beszállt – mesélte Zavarkó Erzsébet, Dávid édesanyja. – A kő eltalálta az ágyon ülő fiamat. A vállát érte az ütés. Szerencsére más sérülés nem történt. Én azonnal kihívtam a rendőrséget. Nemsokára meg is érkeztek és elvégezték a helyszínelést. Később bementem a rendőrállomásra, hogy elmondjam a történteket. Aztán a fiamat is behívatták. Természetesen mindannyian nagyon megijedtünk. Váratlanul ért bennünket ez a támadás. Azt viszont szerencsés körülménynek tartjuk, hogy verekedésre a szerb meg a magyar fiatalok között nem került sor. Igaz, mi mindig arra tanítottuk a gyerekeinket, hogy ha csak egy mód van rá, kerüljék az összetűzést. Már volt alkalmunk bőven megtanulni a leckét. Tudjuk, hogy a szerbek csoportosan támadnak, ezért ők mindig túlerőben vannak. Ráadásul általában „nekik van igazuk“.

Az ügyben a feljelentés megtörtént. A magyar fiatalok a támadóik közül néhányat felismertek.

Szabó Angéla


2013. február 7., csütörtök

A „Pipás Pista” tanyawestern – avagy: „A valóság nem számít!”



Pipás Pista - Fotó: Szeged MA

Bevallom, én is azok közé tartozom, akik lélegzetvisszafojtva követték a „Pipás Pista” tanyawestern szegedi bemutatásának szellemi tüzérségi előkészítését, és szorongva ültek be a Kis-színház nézőterére, hogy végül magát a darabot is megnézzék.

Az előjelek alapján tartottam a „Pipás Pistá”-tól. Ahogy 2007-ben is kíváncsian bár, de gyomor-remegve mentem el Ruzsára a „magyar Robin Hood”-nak elkeresztelt Rózsa Sándorról szóló turisztikai konferenciára. Vele egy Bécsből ruzsai tanyára költözött turizmus-szakember akart új turisztikai községarculatot elfogadtatni a bennszülöttekkel. S egy Délvidékre vezető „nemzetközi” lovasturista-útvonalat, amelyet ő működtetett.

Így azután ott tolongtam én is 2013. január elejétől a Somogyi Könyvtár összes Pipás-tárgyú rendezvényen. Veszelka Attila sebtében újra kiadott Pipás-könyvének hevenyészett újra-bemutatásán, Ember Judit és Bubryák István Pipás-filmjének már jobban megszervezett vetítésén, ill. az ősbemutatóra készülő Szegedi Nemzeti Színház igazgatójának, Gyüdi Sándornak és a tanyawestern írójának, Pozsgai Zsoltnak a szellemes beszélgetésén, amelyen a rendező is végig hallgatott.

Így aztán, amikor január 29-én feleségemmel beültünk a Kis-színház nézőterére, bizonnyal az előkészítő rendezvények korszerű marketing-céljának megfelelően már sokat hallottunk, de nagyon keveset tudtunk a Pipás Pistáról. Nagyjából annyit, mint azok a naiv képzőművészek, akiket ugyanez a marketing rá tudott venni arra, hogy (a színház előcsarnokában kiállított műveik tanúsága szerint) a miénknél aligha több ismerettel ábrázolni próbálják a tanyawestern névadóját.

A „tanyawestern” idegborzoló műfaji megnevezésen túl ugyanis csak annyit bírtam megtudni magáról a darabról e rendezvényeken, hogy „zenés, musical-szerű” színházi produkcióban lesz részünk. Pipás személyéről, koráról s a vele kapcsolatosan dokumentált bűnesetekről, mint „szüzséről” pedig még elbizonytalanítóbbat. Hiszen a darab írója a tanyai erkölcsöket, a Pipás-kori tanyai nők helyzetét ecsetelő eszmefuttatásaival kötekedő kérdésemre csak annyit felelt: „A valóság nem számít!

Érthető hát, hogy mind a kultúrökológus, mind az alföldi születésű, tanyán emberré serdült értelmiségi feszengve várta bennem a kezdést és a végkifejletet. A darabnak már a beüléskor szabadon feltáruló színpadkép megadta az ízelítőjét. Aki még ép, takaros, arányos tanyát is ismert, amelyen majd csak később hajtotta végre halálos ítéletét a bolsevik vidékpolitika, azt megdöbbentette a (netán nemzedékek eredendő bűneitől) meghajlott, súlyos mestergerenda, és a fölötte megbomlott rendezetlenségben lengő mennyezet-gerendázat. A többi ekkor még csak sejlett…

Az azonban viszonylag hamar kiderült, hogy a valóság tényleg nem számít. Pipás Pista köztörvényes bűnözőből pozitív hős lett, aki a kihallgató, bugyuta (=férfi) csendőröket ugyanúgy megfélemlítette, mint ahogyan mindvégig uralta a tanyavilág erőszakoskodó (=férfi) gazdáit is. Ezzel az 1930-as évekbeli tárgy a jelenkori civilizáció liberális gondolati világának kígyóbőrébe bújt. Egy jobboldalinak mondott szerzőnek köszönhetően.

Persze, ha a valóság nem számít, akkor lényegében bármi kapcsán akármit lehet. A bűnöző lehet pozitív személyiség, hiszen a kor és a társadalom visszásságai teszik csak bűnözővé. Igaz, a társadalom zömét nem teszik bűnözővé saját visszásságai, de ez se számít.

A határtalan művészi szabadság kitalált egy „csurmai” asszonyt is a darabban. Mivel megjelenítője cigánynak játszotta, eleinte úgy véltem: olyan táji megnevezése ez ennek az etnikumnak, amely csak Pozsgai Zsolt baranyai szülőfalujában és környékén járatos. Aztán kiderült, mennyire műveletlen vagyok a börtönszlengben, mivel a „csurma” zárható rabváró, szállítózárka. Máig se tudom eldönteni, mért is volt szükség erre az álnévre. Ha az etnikumra akart jellemző lenni, akkor valamit mégis csak számít a valóság. Ha meg a rabként tartott, nyomorulttá dolgoztatott cigányfeleségre, akkor nem. Ilyen felbujtó és bűntárs nincsen a Pipás-aktákban.

Viszont a darabban annál hangsúlyosabb. Először azzal, hogy ő nem lázad. Szelíden és megadóan tűri a sorsát. Másodszor azzal, hogy magyar tanyasi asszonyok viszik Pipáshoz és segítik férje meggyilkolásában. Harmadszor azzal, hogy ez a férj igazi megtestesítője a mai liberális nőmozgalmak magyar férfiképének. Fess, férfiségére és férfiasságára büszke, maga a megtestesült erőszak. Népviseletes megjelenése személyében már-már magát a magyart mint embertípust keveri a született fasiszta gyanújába. Minden szava, munkával pusztító „koncepciója” a legelvetemültebb rasszizmus. Akire még a cigánybűnözésben leggyakoribb módi, a megerőszakolás is áttestálódik. Persze, a valóság ebben se számít.

Már rettegtem, hogy a cigányfeleség mellett még majd előkerül egy másik etnikumú nő is. Egy olyan, akinek anyanyelve az Európában jelenlevő kultúrák közt amazzal együtt egyedülállóan ismer fogalmat az „etnikailag idegen” kifejezésére. Ezzel pedig olyan szintű etnikai egocentrizmusról tesz tanúbizonyságot, amilyen egyetlen más európai kultúrából, különösen a magyarból ki nem mutatható. Ez a feleségtípus azonban, hál’ Istennek, nem jelenik meg a darabban. Így maradt a „csurmai” asszony a kitaszítottak prototípusának és afasiszta kitaszító magyar férfi prototípus-vádlójának.

Helyette jön azonban egy szőke, magabiztosan öntudatos, akit az eddig megalázott férjek vigasztalására a szerző kolbásszá dolgoztat fel Pipással, sőt áldozatul kiszemelt férjével még meg is eteti. Hát, igen. Talán ezen a ponton már túl is vagyunk a tanyawestern egyébként se túl szerencsés műfaji meghatározásán. Itt már jobban illenék tanyakriminek vagy még valami ennél is borzalmasabb tanyamicsodának nevezni a darabot. Sajnos, ez ügyben nincsen névjavaslatom, mert média-mívelte krimineveltetésem tévékészülék híján Simon Templar óta nem követte a „fejlődést”.

Ellenben még viszonylag számos magyar népdal maradt meg bennem gyerekkorom tanyai világából. Azokból a lakodalmakból, amelyek bizonnyal az első aktusa voltak annak a szomorú útnak, amelyen a tanyai nők elindultak az életüket pokollá tevő férfierőszak járma alá. Mert az ezzel ellenkező túlnyomó többség ellenpéldája ugyanúgy semmit se számít, mint tizenegy gyermekes, mindig vidám, hol népdalokat, hol szenténekeket dalolgató, férjével boldog édesanyámé. Mert ez csak a valóság. Ami a nagyipari drámagyártás és a liberális színházi nézőhülyítés számára nem számít.

Sem visszamenőlegesen, sem előre. A nőnek ma szerencsétlennek kell éreznie magát, mert ez a liberális társadalomromboló koncepció. Ezért visszamenőlegesen is szerencsétlennek kell látnia minden nőt, aki valaha is férfiuralom alá került. A házasság férfiuralom, a gyerek meg béklyó. A tanya, különösen ma, küszöbön álló feltámadása idején nem is a fenntartható életmód, ember és természet legszorosabb együttélési tere, hanem a bűn fészke. A föld nem az éltető (t)anyatáj, hanem titkon elföldelt hullák rejteke. Aki ott él, az maga is rejtőzködik valami vagy valaki elől. Potenciális bűnöző vagy már ténylegesen az, csak még nem derült ki róla. Ez ugyanolyan megrágalmazása a tanyának, mint ahogy a „csurmai” nő férjének alakja a magyarság megrágalmazása.

Mindez egy olyan „jobboldali” író „alkotói fantáziájából”, aki saját állítása szerint ismeri és szereti a vidéket, mert hiszen maga is egy baranyai falu, ha nem is az alföldi tanyavilág szülötte. A születési hely tény lehet, bár kérdés, hogy a valóság e kis eleme számít-e valamit? Mert aki ismeri és szereti a tanyát, az valószínűleg a mind esedékesebb tanya-reneszánsz küszöbén nem hozza összefüggésbe a tanyát ilyen apokaliptikus általánosításban a bűnnel. Még színpadi sikert és honoráriumot remélve sem.

Végezetül kultúrökológusként nem mehetek el a darab „zenei” körítése és mozgásjelképi rendszere mellett se szó nélkül. Már csak azért sem, mivel a Szegedi „Nemzeti” Színháznak most éppen olyan főigazgatója van, aki egyben a Szegedi Szimfonikusok vezetője is. Aki megrendelő színigazgatóként, de különösen zenészként osztozik a darab egyáltalán nem mellékes „mellékzöngéinek”, kulturális áthallásainak minden felelősségében. Mert hát mi lehet immáron hiteles ezeknek a nőket megnyomorító, gyermekeiket sanyargató férfiaknak, és a férjeket gyilkoló nőknek a szájából, érzéseiből? A népdalok itt bűnözők dalai. A néptánc, amelyet ezek a gonoszok járnak, bűnözők tánca. Ez lenne a mi kultúránk? Szabad ezt megtartani, értéknek tekinteni? Csak akkor, ha fasiszták vagyunk. Vagy javuljunk meg, és felejtsük el mindezt a bűnnel együtt?!

Micsoda üzenet ez egy „jobboldali” író tollából? Milyen írói felelősség munkál egy agyban, amelynek a művészi szabadság ilyen képzettársításokat, de legalábbis képzettársulásokat enged meg? Elhiteltelenítve egyben magát a színpadi megvalósítás teljes személyi és művészeti kelléktárát is. Mert mit is mondjon az ember ezután Kovács Frigyes szabadkai rendező művészi teljesítményéről? Használjon udvarias és semmitmondó kliséket, hogy „remek” volt? S elhallgatva a tétova tapsot meg se kérdezze, mit szolgált ezúttal ez a sokkal jobbra és többre való rendezői tálentum?

Avagy mit mondjunk a színészi játék színvonaláról, a tanyai embertípusokhoz mért hitelességéről együtt és külön-külön? Persze, tudom, a darab szerzője szerint ez se számít. Hát akkor legalább arról, hogy ez vagy az a színész nagyszerű volt, hogy mindent beleadva játszott a társulat? Hogy „élvezték” (ezt) a (vérre menő) játékot? Hogy remek jellemárnyaló pillanatmegoldások voltak, mint amikor a „fasiszta magyar” férj véletlenül meglökte a lábmosó lavrot, amely zajos pörgéssel árulta el ürességét. S ha már így van, hát ez az erőszakember egy durva belelépéssel megállítja. Vagy hogy Szabó Gabi inkább a civilizáció csak nemük szerint nő pipáspistáinak zseniális megformálója volt, mint bárki másé, stb.?

Kár, hogy nem ilyesmikről támad kedve értekezni az embernek a „Pipás Pista” nevét viselő magyar kultúra- és tanyakrimi megtekintése után. S mit mondjunk a városról, ahol a színházi életnek ez a darab az egyik „friss hajtása”? Abban a Szöged városban, amelyik valamikor hatalmas rajokban bocsátotta ki a tanya-„világba” embereit, hogy szorgalommal, hittel termőre fogják a homokot. Hogy életet adjanak magának a városnak is, amelyik legalább az alsóvárosi búcsúra visszavárta egykor volt gyermekeit.
Hol az a Szeged ma? A tágas környék, a „szögedi nagytáj” egésze és egészsége iránt felelősséget viselő Szeged, amelyik művelt, táj- és emberismerő értelmiség helyett ma csak diplomásokat képez, táj- és kultúraismeret nélkül. S a műveltség jegyében még olyan „művészettel” is ellátja őket, amelyiknek sok minden számít, csak a valóság nem. Ez lenne hát az a város, amelyik eltűrte Bálint Sándor szülőházának, Szeged és a „szögedi főd”, a szögedi nagytáj hűséges krónikása emlékének az eltüntetését? Ezt a várost nem ismerem. De a Pipás-darab árulkodik.

Szegény Szeged! Szomorú vagyok érted… Egykori diákodként, aki egyik középiskolai kollégiumodba ebből a megrágalmazott tanyavilágból kerültem. S aki szegedi egyetemistaként az 1970-es években még kezdeményezője voltam egy falujáró, Szeged-központú, tanyavilág-segítő mozgalomnak. Mondanom se kéne, hogy részint a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának 1930-as évekbeli példáján. Amikor még számított, hogy milyen volt és milyen lesz a valóság. Ma, úgy látszik, már a szellemnek is csak az számít, hogy hogyan lehet megélni belőle…

Győri-Nagy Sándor
kultúrökológus
A Magyar Ökoszociális Fórum elnöke

Egyházaskéri krumplibogár



,,Kérded, mi újság Egyházaskéren.
Egyházaskéren... egy ház, majd egy sem.”

                                       Bogdán József


Ismét “buli” lesz Csicsóka körzetében, mert az “alsóházat” választják meg a tisztelt polgárok az Úr 2013-ik évének március idusának tájékán, pontosítva az írek “Szent Patrik” napján. Érdekes párhuzam, próbáltam megfejteni, nos: Szent Patrik március 17-én halt meg, Írországon belül egyházi ünnepként tartják számon, az országon kívül viszont állami ünnepként jegyzik az írek. Szent Patrik a rabszolgaságra vetőket nevezte az “ördög polgártársainak”, és egy szavával kiűzte a kígyókat, -a gonosz e-világi megtestesítőit Írországból, -ebben lehet valami, Szent Patrik is figyelmezteti a csicsókaiakat, hogy ideje a gonoszt...


Az egyik fél-nyolc osztállyal rendelkező már előre beharangozta mire kell szavazni, mert szavazni kötelező, -rájuk, mert olyan szépek és jók, mint a vasárnapi ebédnél a csicsókai töltött liba! Kenyérre itt nem lehet számítani, de fenyegetésképpen, lesznek kampányrendezvények, ahol ismét kedvére gyűlölhetik egymást az emberek egy pálinka, megy egy disznófarok mellett, ha jut nekik a választási kocsonnyából...
Nem kell megijedni mindjárt, nem indul be a húsgyár megint sokadszorra, amely Csicsóka léányálma, ez nem az a választási kampány!

E hírre kibarangoltam a Szent-háromságunk e-világi emlékművéhez felnéztem a toronyba és ott az Úr folyamatosan évek óta tíz perc múlva delet mutat, akkor is ha hó és akkor is ha hű-hó van Csicsókán! Én, ezt újabb égi intő jelnek fogtam fel és komolyabban odafigyeltem a folyamatokra...


Menjünk sorjában az “alsó ház” a falvak közössége, amelyet egyszerűséggel “Helyi Közösségnek” hívnak a jogok sztrádáján, viszont a falusiak “községnek” becéznek, bár községi ranggal csak a középpontban lévő Csicsóka rendelkezik. Nos a középpontban 15 derék embert választanak a helyben kormányzásra, körbe-körbe karikába.Tiszaszentmiklóson 13-at, Padén szintén zenész, csak lokálisan patrióta és hű az Ő-bötűhöz, mint “embör” és nem szabad elfölejteni, ott “a zasszony hele a sporhelt möllett van!“ Itt álljunk meg egy kapadohánnyi elfüstölési időre, e tétel már nem “működik”, mert a kevésbe képviselt nem-nek harminc százalékban jelen kell, hogy legyen azon listán, amely be akar futni az alsóházi parlamentbe! Megint lesz kavarodás, hogy én nem a Józsira szavaztam, hanem az Ó nagy P négyzet listájára! Milyen ó nagy P négyzet, itt mindenki párton kívüli ezidőtájt, még-ha a bugyellárisba három pártkönyv is fityeg, úgy a meglepetést elkerülvén...Szanádon már fogy a képviselet száma 9. lesznek az urnában, szint úgy Fekete tó-n is, ahol immáron a libatenyésztésbe fogott a falu, mert a messze-földön nevezetes Gordon gúnár még arra nem járt! Hódegyházán a hírős Hodics külfaluval egyetömbe öt embör ül a költségvetés nélküli székbe, mert Hódegyháza népe kettőször úgy döntött, hogy a vezető gárdának sörre-virslire pénzt nem költsönöz, így a “hódok egyháza” üres kasszáért harcol, se hód se píz! Eljutottunk a kezdet végéhez a fokhagyma ősfalujához Egyházaskérhez, amely öt embört választ, öt derék embört, de...

Elindult “cyber” választási hadjárat, hol nem, hol igen az “össznépi-lavórban” a “pofakönyvtár” oldalon az internyett sztrádáján! Haladunk a kórral! A 2011. népszámláláskor 236 lelket számláló Egyházaskér is az összetartozást nem éppen prezentáló falvacska, de ez erre felé is normális helyzet, ami a magyar ember erénye lett a huszadik és huszonegyedik századokban. A kampány az “Isten háta mögött” felkúszott a digitális hálóra, hogy határon innen, s túl értesüljenek jó-barátok  rokonok és a többiek mi folyik ebben a faluban. Áldás vagy átok, eldöntik majd a bajszos, pajeszos, izzadságszagú, hivatalos lapot olvasgató,döntnökök.


A technológiai fejlesztése a falunak a sok elvándoroltal tartandó napi kényszer eszközölte ki, és utolsó élet jeleket ad így magáról a falu, mint a süllyedő Titanic zátonyra futás után, de nagyon messze van a Kárpátia (Charpatia), hogy mentse a menthetőt...Még mielőtt a “stázi” a Kárpátia szóra felemelné a fejét  nem a zenekarról van szó, azt az itteni magyar információt szolgáltatók időben “persona non grata”-nak ítéltették meg a Szerb hatóságokkal egyetemben, nehogy megbontsák Szerbia alkotmányos rendjét és demokráciáját, mert a demokrácia nem egyenlő a demokráciával és a magyar ember nehogy rájöjjön, hogy ő magyar és nem jugoszláv stb...valójában a krumplibogár az aranybogár, csak őt még nem értesítették róla...

Nem új-keletű  hogy a krumplibogár (zlatica szerbül) kártékony rovara a kiskertekben nevelkedő burgonyának, de az érdekessége történetnek, hogy a krumplibogár képes arra, hogy megosszon egy egész települést. A kertláb szomszédok is veszekedésig vitték a történetet, hogy ki mikor hogyan lett biológiailag megtámadva e kártékony rovarral, amely a túlélést biztosítja Egyházaskér aprajának-nagyjának a téli hónapokban, úgy disznótor tájékán. A történetet követően unikummá vált e dicső falúban, hogy egy kórusban kétfelé énekelnek! A kórus fele siratóst dallikáz a másik fele mulatóst, aki betér a faluba az meg döntse el éppen melyik fülét fogja be a balt, vagy a jobbat...

Itt jön a képbe Szent Patrik! Sokan nem tudják, hogy az írek a krumplivész végett indultak a nagyvilágba, mert a zöld-szigeten élelem nélkül maradtak. A fentiekben említett hejnök, ülnök, tanácstag választás, ez végett kerülhetett Szent Patrik napjára, hogy Egyházaskért megmentse a krumplibogár végett okozott vésztől és felajánlják a fokhagyma nap minden évben megtartását a disznólkodások helyett!

Igen a disznó az nagyon furcsa teremtmény! Több fajtája is vagyon, sorolnám: részeg disznó, hazug disznó...

A falusiak szóvá tették az “össznépi lavórban”, hogy 50-60 000,oo dinár ellenében lett kettő disznóféle vásárolva úgy parasztokítás nevezetű demokratikus pályáztatási rendszerben  A képek alapján egy bernáthegyi meg egy német juhász kutya nagyságú kettő darab, makkot kereső, felderítő munkát is végeztethető velük, koleszterinszint emelő jószágok kerültek levágásra. A sertés vágójószág egység ára per-pillanat környékünkön 160 dinár/ kg (1 Euró=110 RSD v. 293,72 HUF) A kettő jószág kerülhetett 20 000,oo dinárba (egyesek, azt mondják ingyen támogatták ki őket az ólból) egy kis kontyalávaló a kétfelé énekléshez, meg a személyre szóló meghívóhoz pár ezer, a többi? Az napidíj...Nem nagy összegekről beszélünk, csak leszegényedett közösségben az aranypengő nagyon látszik, és a sérelmeket olvasva az fáj, hogy nékik legjobban, hogy krumplibogárnak nézik őket, aranybogár-csodabogár helyett, ráuntak már, hogy a „választási bálakon” egyik szemük sír a másik nevet a kétfelé énekléstől...ez már csak részletkérdés, hogy a tartományi mezőgazdasági titkárságnak mi köze van a kultúrához, de tudom mindent meg lehet magyarázni, csak megfelelő párt könyv legyen a zsebbe...

Az egyházaskéri krumplibogár évek óta megosztja a falut, ragozhatnánk, hogy ez már a vég kezdete, avagy a kezdet vége...nagy hűhó a semmiért? Fokhagyma kilóját egy euróért? Kettő disznót bagóért? Képlet egyszerű: a szegény emberről le lehet húzni még egy réteget, amíg az vígan majszolja a fokhagymás kocsonnyát, más viszi el a színe java sonkát, tarját...

Mikor lesz ennek vége? Papköltő már megjósolta  ,,Kérded, mi újság Egyházaskéren. Egyházaskéren... egy ház, majd egy sem.”

Csicsókán meg bekészítjük a barna sört, koccintunk Szent Patrik napján egészségünkre és elkiáltjuk magunkat - Sláinte*! 

Margit Zoltán


* Ejtve - szlóncse: Egézségedre írül!


2013. február 6., szerda

ERŐPRÓBA




Kisebbségjogi jegyzet

            Változik Vajdaság többnemzetiségű jellege – írja a belgrádi Blic napilap február 1-jei számában. A lakosság száma 2002-höz viszonyítva több mint 115.000-el csökkent, ami negatív hatással van a tartomány multietnikus jellegére, derült ki az újvidéki Független Újságíró Szervezet (NDN) által készített, a 2002. évi és a 2011-es népszámlálás adatainak összehasonlításából.

            A lakosság nemzeti összetételéből a legnagyobb számba a magyarok (26%) és a jugoszlávok (25%), aztán a montenegróiak (9), a horvátok (6%), Szlovákok (4%) és a ruszinok (1%) hiányoznak, ami arra utal, hogy Vajdaság többnemzetiségű jellege mind jobban „elvékonyodik”, olvasható az elemzésben.

            A nemzeti kisebbségek közül szinte egyedül csak a roma nemzetiség száma nagyobb a 2002. évi adatokhoz viszonyítva, de bizonyos növekedést jegyeztek az albánoknál, goranacoknál, bosnyákoknál, németeknél és a vlahoknál is – írja a Blic.[1] 

Nincs politikai felsőségvállalás

A demográfiai mutatókat súlyosbítja a tény, hogy a magyarság az egyik legelöregedettebb nemzeti közösség Szerbiában. A magyarok átlagéletkora 44,9 év, míg a romáké 28,3 év, a bosnyákoké 33,5 év, a szerbeké 42,5 év. Ebből logikusan (de nem törvényszerűen) következik, hogy a magyarok elhalálozási aránya is a legnagyobb, a születési index pedig sajnos a legkisebb.[2]

A magyar lakosság lélekszámának csökkenését, a természetes népességfogyás és az elvándorlás mellett, még feltehetően nagymértékben befolyásolja az asszimiláció is, viszont ez az a tényező melyet a legnehezebb mérni a különböző eddig ismert módszerekkel.[3]
Az adatok, tehát, azt mutatják, hogy Vajdaságban az utóbbi tíz évben a magyarok száma csökkent a legnagyobb mértékben. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) is adósak maradtak a válasszal, hogy hogyan és miért került sor a magyar közösség tagjainak ilyen nagyszámú fogyatkozására.

A vezető magyar politikusok közül eddig még senki nem vállalt felelősséget a népesség csökkenéséért. Bizonyára nem is fog. Pedig azok többsége most is felelős tisztséget tölt be, akik ebben az időszakban folyamatosan hatalmi pozícióban voltak és kihatásuk volt/lehetett a politikára, csak éppen fotelt cserélt. Annak ellenére, hogy a demográfiai számadatok a politikájuk sikertelenségét mutatják. A felelősséget azzal kívánják elkerülni, hogy az MNT 2013. január 30-án elfogadta a Demográfiai Akcióterv kidolgozásának kezdeményezéséről (sic!) szóló záradékot[4].

Lejárt a határidő?

Újvidéken most a várakozás van folyamatban: Sikerül-e a Tartományi Obudsmannak rábírni a városi hatalmat a nemzeti kisebbségi nyelvek- és írásmódok hivatalos használatára vonatkozó jogszabályok alkalmazására, vagyis hogy a városi autóbuszokon a feliratokat, utcaneveket stb. ne csak szerb nyelven (cirill, de latin betűvel is), hanem a kisebbségi nyelveken (magyarul, a szlovákul és a ruszinul) is kiírják.  
  
A cinizmus magasiskoláját is felülmúlva az egyenjogú nyelvhasználatra való hivatkozásokra válaszul Borko Ilić polgármester odavetette, hogy a magyarok a városban nem érik el a 15 százalékot... Olyan nyilatkozat volt ez, ami történelmi kontextusba helyezve az átgondolt nemzeti tisztogatás célzatára utal, amely, íme, végre beteljesedett: míg Újvidéken 1961-ben csaknem 24 ezer magyar élt, és a város lakosságának a 23,24 százalékát alkotta, addig lám, sikerült elérni, hogy 2002-ben nem egész 16 ezren legyenek, és számarányuk 5,24 százalékuk legyen. Negyven év kiváló eredménye ez egy szerb többségű városban! Ezzel nyíltan dicsekedni az újabb tíz év „eredményeit” hozzátéve, – és nem tudomásul venni a szerzett jogokat és a lakosság nemzetiségi arányának erőszakos megváltoztatását tiltó jogi és erkölcsi normákat – nem más, mint a leigázási politika nyílt hirdetése – fogalmazott találóan jegyzetében Friedrich Anna.[5]

A 2012-es májusi választásokon a város 9290 magyar szavazópolgára közül 4552-en nem szavaztak. A Vajdasági Magyar Szövetségben „nem tudják, hogy miért, de úgy vélik, hogy érdemes lenne feltárni az okokat”[6](sic!). 

            Újvidéken tehát, nem csak a cirill betűs írásmódnak az autóbuszon való erőszakos bevezetésével van gond, hanem általában a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésével, a kisebbségi nyelveknek és írásmódoknak a közhivatalokban és a közigazgatásban való hivatalos használatával, a nemzeti kisebbségeknek a döntéshozatali szervekben és foglalkoztatottak közötti részvételének aránytalanságával, stb.

Ez egy szerb ügy. Alapvetően.”

Négy vajdasági magyar párt (a VMSZ kivételével) – a január 24-én, a Miloš Vučević Újvidék polgármesteréhez intézett levélben  – felszólította Korhecz Tamást, az MNT elnökét és Deli Andor tartományi jogalkotási, közigazgatási és kisebbségügyi titkárt (aki – ismereteim szerint – eddig még csak meg sem szólat ebben a témában), „tegyenek meg minden törvényes intézkedést a nemzeti kisebbségi jogok megvalósulásért a tartományi székvárosban, beleértve a nyelv- és íráshasználati jogok érvényesítését is”[7].
Korhecz Tamás legutóbbi jegyzetében[8]a témával kapcsolatban a következőket írja:

A latin betűs szerb feliratokat védelmezők sem teljesen következetesek és hitelesek, különösen nem azok, akik a kisebbségi közösségekhez tartoznak. Mi magyarok nem abban vagyunk érdekeltek, hogy eldöntsük, hogy a szerb nyelv két írása közül a hagyományos cirill, vagy a latin betűs nyerjen jobban teret, hanem abban, hogy a magyar nyelv, a magyarok lakta térségben minél szélesebb körben maradjon meg, terjedjen el a közszférában. Nem valami helyett, nem valamelyik másik nyelvet, az adott esetben a szerbet kiszorítva, hanem azzal együtt, azzal párhuzamosan. A szerb közösség pedig döntse el maga, hogy anyanyelvének melyik írását preferálja – olvasható Korhecz jegyzetében.
Vajdasági Rádió és Televízió (VRTV) január 28-i Napjaink című műsorában, Korhecz a fentiekhez még hozzáfűzte: „Ez egy szerb ügy. Alapvetően”.[9]Tegyük hozzá: Igen, alapvetően, de csak olyan környezetben ahol nincsenek hivatalos használatban a kisebbségi nyelvek és írásmódok.

Az MNT elnökének idézett nyilatkozatából úgy tűnik, hogy nincsen tisztában az újvidéki magyar közösség helyzetével, sem a jogai érvényesülése során felmerülő problémákkal, amit nem lenne szabad, hogy a megengedjen magának. Ez mellet még (kioktató hangú) semleges álláspontra is helyezkedett.  

Vukašinović Éva, tartományi kisebbségügyi ombudsman-helyettes, ugyanebben a TV műsorban nyilatkozva, előbb elmondta, hogy „mindenki, a kisebbség, úgy, mint többség, úgy élte meg ezt az esetet (vagyis az autóbuszok cirillicázását – B. A. megj.), mint egy támadást az identitásra”, majd feltette a kérdést: „Miért nem reagált így a közvélemény, amikor az ombudsman például a kismamák jogaiért állt ki? Miért fontosabb az autóbuszokon való kiírás, a nyelvhasználat a más alapvető emberi jogoktól?”

A válasz ezekre a kérdésekre abban kereshető, hogy – habár mindkét esetben emberi jogokról van szó – ezek a jogok nem egyforma szintűek és számbelileg sem egyforma csoportokat érintenek.

Az ombudsman-helyettes, aki eddig bátran kiállt a kisebbségi jogok érvényesítéséért a tartományi székvárosban, ezzel a nyilatkozatával mintha felülírta volna eddigi álláspontjait, visszakozott volna. Milyen lesz a folytatás?

***

Rövidesen lejár, vagy már le is járt az újvidéki városi közlekedési közvállalatnak a jogvédő által „február elejéig” megszabott határidő a négy nyelv hivatalos használatának alkalmazására.

Amennyiben az ombudsman lesz az erőpróba győztese, visszaadja az a nemzeti kisebbségek hitét abba, hogy mégiscsak jogállamban élünk. Amennyiben ez nem történik meg, akkor nemcsak az ombudsman intézményének tekintélye csorbul, de végleg búcsút inthetünk a város multietnikus jellegének is, ami csak tovább fokozná a kisebbségekhez tartozók további elvándorlását. Lehet, hogy ez is a (vég)cél.  

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. február 4.


[1] Menja se multietnički karakter Vojvodine, Blic, 2013. február 1, 18. p.
[2] Kiss Igor: A 2011. évi népszámlálás nemzetiségi adatai. Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, X. évf. 254. szám, 2012. november 30.
[3] Diósi Árpád: A szív és az ész. Magyar Szó, 2012. december 8., 13. o.
[4] P. E.: „Megcáfoljuk a hamis előítéleteket”. Magyar Szó, 2013. január 31., 1. és 4. o. és Kartali Róbert: Demográfiai akciótervet készít az MNT, http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/14829/Demografiai-akciotervet-keszit-az-MNT.html, 2013. január 30. [19:31]
[5] Szögek a zsákban. http://www.vajma.info/cikk/rozsautca/189/Szogek-a-zsakban.html, 2013. január 27. [22:25]
[6] szb: Únnepel Újvidék.  Magyar Szó, 2013. február 1., 12. p.  
[7] http://bozokiantal.blogspot.com/search/label/Incidensek, 2013. január 24. [18:10],
http://www.vajma.info/cikk/tukor/5414/Biztositsak-a-latin-iras-egyenrangusagat.html, 2013. január 24. [21:44]; Vajdasági Magyar Demokrata Párt, HÍRLEVÉL, XI. évf. 16. szám,2013. január 25. és Magyar Szó, 2013. január 28., 4. o. 
[8] Újvidéki csőlátók és zentai mondat-huszárok. http://www.vajma.info/cikk/naprolnapra/103/Ujvideki-csolatok-es-zentai-mondat-huszarok.html, 2013. január 26. [0:07]
[9] http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/napjaink-2013.-janu%C3%A1r-28.-_367140.html

Elemi ösztön


„E szókat, mintösztönés érzelem, 
alantasságokként emlegetik,
holott csak szándék,
 vagy tett lehet alantas és szégyenletes.”




43 vagyok az idén. Ha minden rendben megy, emberi számítás szerint életem fele körül járhatok. Pedig még mennyi mindent nem tudok!
Folyamatosan azt hiszem, hogy innét már nincs lejjebb. Hogy a józan ész egyszer megálljt kell parancsoljon az aljasságnak. Mégis: a szerbiai közélet, a bulvár és a politika összefonódása a szennyesnek olyan dömpingjét zúdítja reánk - napi szinten, polgárokra -, hogy csak kapkodjuk a fejünket.
Rossz hírem van, nyájas olvasó. 

Mindig van lejjebb.

Jobb, ha megszokjuk, hogy a Balkán és Pannónia mezsgyéjén nem érvényesek a normalitás írott és leíratlan keretei.

Két évtizeddel ezelőtt álmomban se hittem volna, hogy valaha némi szimpátiával fogok írni Ivica Dačićról.
A kilencvenes évek vezérének nagy tanítványa – finoman szólva - nem volt a szívem csücske. Aztán persze színt váltott, mint annyi sokan mások.
Meghízott, fürtjeit levágatta és rózsaszínen, pirospozsgásan beült a kormányfői székbe, hogy az ország szekerét párnás, nőies kezeivel valami jobb irányba fordítsa, talán a kontinens hagyományai, Európa felé.
Nem vagyok biztos abban, hogy a mostani kudarcokat csak a személye miatt éljük meg. Egymagában kevés ő a sikerhez.
Igaz: ahhoz is, hogy mindent elrontson.
Ám mintha a kelleténél sokkal többen nyüzsögnének a háttérben.
Kétes figurák, alvilági fazonok, akiknek patriotizmusuk addig terjed, amíg a zsebeiknek az űrtartalma engedi. Az, hogy mára ide jutottunk, pontosabban itt, helyben toporgunk, nem kis részben annak köszönhető, hogy a szerb társadalom nagyobbik fele mind a mai napig képtelen egyfajta öntisztulásra.
Itt még dívik a 19. század szokásjoga.
Az erősebb kutyák törvénye, a pénz mindenhatósága és a gazdagnak születettek kiváltsága. Megfűszerezve az összekacsintással, a suba alatt átadott kenőpénzekkel, elsimított disznóságokkal. Az én emberem a te embered is: ha jóba akarsz lenni velem… Hányszor találkoztunk már ezzel a jelenséggel?
Hogy akarhatnánk rendet magunk körül ott, ahol egy közlekedési rendőr is atyaistent játszhat, büntethet eleveneket és holtakat, majd öt percre rá jóindulatúan elnézi a szabálytalanságokat a csókos cimboráknak?
Viszont az emberek többsége - pláne mifelénk - nagy játékos!

Hamar megszokjuk, hogy farkastörvények vonatkoznak ránk.
A túlélés, az ügyeskedés ösztöne valahol arra tanított bennünket, hogy ne hagyjuk magunkat átverni. A szerbiai kisember csatabárdja mindig kéznél volt-van. Képletesen: a mi puskaporunkat folyamatosan szárazon tartjuk. Itt nem az a világ diktál, ahol henyélni lehetne.
A fönnmaradás ösztöne irányítja a kisnyugdíjast, az ügyeskedő vállalkozót, a minimálbérre bejelentett alkalmazottat, a parasztot csak úgy, mint az ügyintéző hivatalnokot. Ezt tanultuk meg, erre vagyunk kiképezve. Feketéző világ terem az árnyékban.
Mindeközben rendre szájkosarat akar ránk rakni a politika, lebegtetve előre hozott köztársasági választásokat, hogy a bizonytalanság még nagyobb legyen.

Van még egy rossz hírem a pártoskodó hölgyeknek, uraknak. Már nem csak bizonytalan a nép, hanem a bizalma is elpárolgott.

Történt mindez azért, mert túl szimplának találtattak. Ötlettelen, erőtlen a belgrádi vezető réteg játéka. Sodródás, tanácstalanság jellemzi.
Segíteni rajtuk a választások sem fognak.
Mert van egy ország, ahol legelőször a fejekben kéne rendet tenni, aztán a parlamenti patkóban. Mert ebben az országban fő-műsoridőben bugyi nélkül interjúvolhatnak kormányfőket, porig alázva őket emberi mivoltukban. Ezen a tájékon az ilyesmi a sikk, ez a követendő példa.
A modell anyuka megmagyarázhatja öt éves(!) gyerekének, hogy édesanyaként a remek testével keresi a kenyerét, ölében a biznisze. (Ilyenkor hol vannak a harcos feministák?! Hisz a szebbik nem renoméját gyalázzák.)
Ennek az édesanyának kihívás volt a tévés szereplés. Lelke rajta. Látlelet ez a korunkról, a fogalmak kiürüléséről és az elértéktelenedő emberségünkről. A hölgy egy csapásra sztárrá lett, fölkapta a média, ott úszik a csatornák szennyében a többi esztrádcsillaggal.


Mennyivel nehezebb lenne éjjelenként ágytálaznia öregek otthonában, vasárnap is pult mögött szelnie a parizert, lármás osztályban rendet teremtenie, vagy műkörmök nélkül fóliasátorban görnyednie.
Mennyivel lenne nehezebb: embernek maradnia?

Pósa Károly   

2013. február 5., kedd

Magyarország határozott fellépést vár el a szerb hatóságoktól


Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes


A magyar kormány értetlenül áll a temerini, újvidéki és óbecsei magyarságot sújtó legutóbbi incidensek előtt, elvárja alapos kivizsgálásukat, valamint a szerb hatóságok határozott fellépését - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel.

A kormányfő nemzetpolitikáért felelős helyettese közleményében kifejtette: a rendszeressé váló magyarverések és a nemzetiségi alapon sértegető graffitik komoly aggodalomra adnak okot, kiváltképp akkor, amikor a két nemzet a történelmi megbékélés küszöbén áll.
A két fél között kialakult bizalom és baráti viszony nehezen tartható fenn és építhető tovább a legutóbbi esetek alapos kivizsgálása és a hasonlók megelőzése nélkül. Ezért bíznak abban, hogy egy olyan demokratikus jogállam, mint amilyen Szerbia – melynek eltökélt szándéka az európai közösséghez csatlakozás – hathatós és érdemi lépéseket tesz annak érdekében, hogy a területén élő nemzeti kisebbségek törvényes jogai a legkisebb mértékben sem csorbulhassanak – rögzítette.

Kiemelte: ennek szellemében a kormánya határozott fellépést vár el a szerb hatóságoktól. Azt, hogy minden egyes incidenst gyorsan és pártatlanul, a „kettős mércét” nélkülözve vizsgáljanak ki, az elkövetőket mielőbb vonják felelősségre, és minden egyes ügy kimenetele széles nyilvánosságot kapjon.

A közelmúlt eseményeinek következtében az egyébként is nehéz körülmények között élő szerbiai magyar nemzeti közösség biztonságérzete a korábbinál is mélyebbre csökkent - fogalmazott Semjén Zsolt. Ezért elengedhetetlen, hogy a szerb kormány egyértelműen és határozottan foglaljon állást a nemzetiségi alapú incidensek ügyében, ítélje el, határolódjon el tőlük, és biztosítsa minden eset pártatlan felderítését – áll a közleményben.

A VajdaságMa délvidéki hírportál január 27-én adott hírt arról, hogy előző vasárnap hajnalban Temerinben ismét bántalmaztak két magyar fiatalt. A fiatalok szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy csoport. A hat ismeretlen a sértettek elmondása szerint hirtelen visszafordult, és rájuk támadt. Az egyik magyar fiatalembert üvegpalackkal fejbe vágták, a másikat pedig földre teperték és összerugdosták. A támadók a fiúk bántalmazása közben "a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven" - írta a hírportál. A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett. Ötven méterre a verés helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. Egy újabb magyar fiatal sérült meg, orrtörést szenvedett, két társa pedig könnyebb sérülésekkel megúszta a verést.
 MTI

2013. február 3., vasárnap

Kisebbségjogi jegyzet


Szerb forrásokból tájékozódunk!?

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szerbiai parlamenti képviselője
az Európa Tanács  január 25-i ülésén, a médiaszabadság helyzete Európában című jelentés kapcsán, fontosnak tartotta elmondani, hogy az újságírók „teszik lehetővé számunkra a tájékozódást, általuk gyakorolhatjuk alapvető jogunkat a tájékozódásra”.[1]
A képviselő asszony arra azonban már nem tért ki, hogyan valósul meg ez az a lapvető jog Szerbiában és hogyan tájékozódnak, illetve hogyan nem tájékozódnak anyanyelvükön a vajdasági magyarok.

Felszólalásához a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMK) a következő kommentárt fűzte a facebookon: „Aki bort iszik és vizet prédikál! Kovács Elvira a sajtószabadságról – amit mondott miért nem alkalmazza a vajdasági magyar sajtóban?[2]
Az a kérdés, tehát, hogyan is állunk a tárgyilagos anyanyelvű tájékoztatással, itt a Vajdaságban? Tájékozódnak-e a Vajdasági magyarok az anyanyelvű sajtóból a közösségükkel kapcsolatos kérdésekről?


Első példa:

Január végén többnapos munkajellegű látogatást tett Belgrádban Knut Vollebaek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségekkel foglalkozó főbiztosa. A Főbiztos feladata (egyebek között), hogy „előre jelezze” és szükség szerint a lehető legkorábbi szakaszban „sürgős intézkedéseket” tegyen a nemzeti kisebbségeket érintő feszültségekkel kapcsolatos ügyekben.

Vollebaeknek figyelemmel kell kísérni a szerbiai kisebbségek helyzetének alakulását is. A szerb vezetőkkel, Tomislav Nikolić elnökkel, Ivica Dačić miniszterelnökkel és Ivan Mrkić külügyminiszterrel a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról folytatott megbeszéléseiről magyar nyelven a – szinte teljesen ismeretlen – Szerbia Nemzetközi Rádió[3]és a Délhír internetes portál[4]számoltak be.

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által alapított (sic!!) Magyar Szó és a többi magyar média, valamint (támogatott) internetes hírportál a Főbiztos látogatásáról egy sort nem közölt. Ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyar sajtót nem érdekli, hogy a szerb vezetők mit mondanak az legátfogóbb páneurópai biztonsági szervezet (57 résztvevő állammal) kisebbségi ügyekkel megbízott vezető tisztségviselőjének? Pedig érdemes lett volna odafigyelni.

Nikolić szerb elnök a Vollebaekal tartott találkozón kiemelte, hogy „Szerbiában a kisebbségek helyzete összhangban van a legmagasabb európai és a világban alkalmazott mércékkel, és hogy az állam minden kisebbséghez a sajátosságaival összhangban viszonyul”.

Számos eddigi problémát tevékeny és figyelmes módon oldódunk meg”, mondta Nikolić elnök és hozzátette, hogy „igazi példa erre a küszöbön álló, a magyar nemzetiséggel való történelmi megbékélés”.[5]

Dačić miniszterelnök az találta nyilatkozni, hogy a nemzeti kisebbségi jogok tiszteletben tartásakor „a szerb kormány a legmagasabb mércéket alkalmazza, azonban nem engedi meg a kettős mérce alkalmazását, valamint Szerbia állami érdekeinek veszélyeztetését”. Hozzátette, hogy „Szerbia tiszteletben tartja a nemzetközi kötelezettségeket és figyelembe veszi a nemzeti kisebbségek érdekeit”.[6]
A szerb vezető szavai azért fontosak, mivel hivatkozni lehet rájuk, tekintette arra, hogy – a nemzetközi jog szerint – a nyilatkozataik az ország számára kötelező érvényűek. Vagyis számon lehet kérni azokat, beleértve a kettős mércealkalmazást is, amit a vajdasági magyarok egyre többször emlegetnek.

Vollebaek „pozitívan értékelte a szerb kormány törekvését, hogy a nyitott kérdéseket ezen a téren dialógussal oldják meg” és „elégedettségét fejezte ki szerbiai tevékenységével, valamint azzal a móddal, ahogyan a nemzeti közösségeket érintő kérdések iránt viszonyul”.[7]
A hírek azonban arról már nem szólnak, hogy mit mondanak erről a vajdasági magyarok, a VMSZ és az MNT? Vagy nekünk ebbe nincsen beleszólásunk? A véleményünk senkit sem érdekel?

Második példa:

            A vajdasági magyar sajtó ugyancsak nem számolt, hogy Genfben, az ENSZ emberjogi tanácsának ülésén, az emberi jogok 2008 és 2012 közötti védelméről szóló jelentésről folytatott vita során megállapították, hogy „Szerbiában minden szinten növekedett az emberi jogok védelme”. A jelentést Gordana Stamenić, a szerb igazságügyi minisztériumi államtitkára terjesztette be.

Az emberjogi tanács megelégedéssel nyugtázta azokat az eredményeket, amelyeket Szerbia a gyermekjogok érvényesítése, az esélyegyenlőség, a fogyatékkal élők társadalomba való beilleszkedése, a nemzeti kisebbségek, valamint a menekültek és országon belül széttelepítettek jogai érvényesítésének, továbbá az emberkereskedelem áldozatai védelmének területén ért el – közölte február 1-jén a Szerbia Nemzetközi Rádió.[8]

            Tudnak-e/tudtak-e a VMSZ parlamenti képviselői a jelentésről? Volt-e alkalmuk abba betekinteni? Mit tartalmaz a vajdasági magyarok vonatkozásában? Egyetértenek-e azzal? Hozzászóltak-e a jelentéshez? Szerintük a vajdasági magyarok minden kérdése meg van oldva?


Harmadik példa

            Annak bizonyításáért, hogy a „magyar szellemiségűnek” kikiáltott vajdasági magyar média nem foglalkozik a közösséget érintő kérdésekkel, nem kell sem Belgrádba, Genfbe, de Strasbourgba se menni.

            Január 31-én fontos ülést tartott az újvidéki községi képviselő testületnemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó bizottsága, mégpedig annak kapcsán, hogy a városi autóbuszok kijelzőin és egyes közintézmények tábláin kizárólag cirill betűsre változtatták az írásmódot.  

A testület üléséről csak közvetve értesültük, mégpedig Erdély Lenkének, a VMSZ újvidéki szervezete elnök asszonyának a város napja alkalmából tartott ünnepi műsor keretében mondott köszöntőjéből. Ebből megtudtuk, hogy a Szerbiai Demokrata Párt (DSS) javasolta „változtassák meg a Gál László utca nevét, amit az elnök asszony „illetlennek és az újvidéki magyarok számára elfogadhatatlannak ítélt meg”.[9]

A nagy érdeklődéssel várt ülésről a Magyar Szó nem tartotta szükségesnek, hogy beszámoljon. Ezzel szemben (a nem az MNT által alapított) Vajdasági Rádió és Televízió magyar szerkesztősége az eseményről már az esti híradóban tudósított. A dicséretére legyen mondva.

            A szerb nyelvű sajtóból tudtuk meg: a DSS javasolta azt is, hogy, „a városi utcanevek kizárólag cirill betűvel legyenek kiírva, ami alól kivételt képeznének a városközponti utcák, amelyek elnevezései angol nyelven is ki lennének kiírva”. Ez mellett az SZDP követeli, hogy az "Újvidéken lévő köztársasági, tartományi és a városi intézmények nevei kizárólag cirill betűvel legyenek kiírva” – közli a (latin betűvel nyomtatott) 24 sata Novi Sad / 24 óra Újvidék című (ingyenes napilap).[10]
***
A fenti példákból is jól látszik, hogyan valósul meg a(z) – Magyar Nemzeti Tanács által irányított – anyanyelvünkön való tájékoztatás. Sajnos nem csak ezzel van gond, hanem azzal is, hogy a magyar képviselők nem vagy csak elvétve teszik szóvá a kisebbségi jogsérelmeket. Ez külön feldolgozást is megérne, most azonban csak ennyit:
A VMSZ-nek öt szerbiai parlamenti képviselője van. Pásztor Bálint, s szerb parlament kisebbségi frakcióvezetője legutóbbi blogjában „kezdi fölfedezni a kilincset” és többnyire a koszovói szerb nemzetpolitikáról, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokról ír.[11]

Varga László köztársasági képviselő Szerbia európai integrációs kérdéseivel van elfoglalva.[12]Még csak nem is ez a gond, hanem az, hogy az integrációs folyamat során a kisebbségi jogok rendezésének sürgetéséről többnyire megfeledkezik.

Az említett Kovács Elvira és Fremond Árpád a VMSZ parlamenti képviselői (ugyancsak a második mandátumban, mint az előző kettő!). Az utóbbiról és Pék Zoltánról szinte alig vagy semmit sem hallani a közéletben.

Korhecz Tamás, az MNT elnöke, miután az újvidéki helyi hatalom „a latin betűs, szerb nyelvű feliratokat cirill betűs feliratokra cserélte”, az újvidéki TV január 28-i Napjaink című műsorában kijelentette, hogy „ez egy szerb ügy. Alapvetően.” http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/napjaink-2013.-janu%C3%A1r-28.-_367140.html. Igen, alapvetően, de csak olyan környezetben ahol nincsenek hivatalos használatban a kisebbségi nyelvek és írásmódok.

Nem kellett volna Knut Vollebaeket és az ENSZ emberjogi tanácsát is tájékoztatni ezekről a problémákról? Kiket reprezentálnak ezek a képviselők egyáltalán?   

Bozóki Antal
Újvidék, 2013. február 3.


[1]  Pesevszki Evelyn: Médiaszabadságról és nemi egyenjogúságról, Magyar Szó, január 29, 5. o.
[2] http://www.facebook.com/bozoki.antal
[3] http://voiceofserbia.org/hu/
[4] http://www.delhir.com/
[5] Volebek sa Nikolićem i Dačićem
http://srb.time.mk/read/3b09c205a8/aca51e0852/index.html, 2013. január 31., 03:35 → 15:56 
[6] Szerbia Nemzetközi Rádió: http://voiceofserbia.org/hu/content/genf-szerbia-javul%C3%A1st-%C3%A9rt-el-az-emberi-jogok-v%C3%A9delme-ter%C3%A9n, 31.01.2013, 14:43 és Tanjug. Tačno:http://srb.time.mk/read/3b09c205a8/bb4f0d2248/index.html
[7] Mrkić razgovarao sa Volebekom o manjinskim pitanjima,
http://srb.time.mk/read/3b09c205a8/7605b91a0b/index.html
[8] http://voiceofserbia.org/hu/content/genf-szerbia-javul%C3%A1st-%C3%A9rt-el-az-emberi-jogok-v%C3%A9delme-ter%C3%A9n
[9] szb: Ünnepel Újvidék, Magyar Szó, 2013. február 1., 12. o.
[10] A Lalić – S. Stefanović: Traže i da ulične table budu samo na ćirilici, 2013. február 1., 3. o. és A. L. – S. S. – Ž. B.: I ulice na ćirilici, Blic 2013. február 1., 16. o.     
[11] Az első: http://www.pasztorbalint.rs/index.php/start/show/2438/hu
[12] Pesevszki Evelyn: Pozitív európai parlamenti állásfoglalás Szerbiáról. Magyar Szó, 2013. január 24., 1. és 5. o.

Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin