Margit Zoltán: multikultúra

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: multikultúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: multikultúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 4., szombat

Állásfoglalás a bevándorlásról és a multikulturalizmusról - Közlemény




A Magyar Patrióták Közössége felelős civil szervezetként feladatának tekinti, hogy a legjelentősebb kulturális és társadalmi kérdésekben állást foglaljon. Ennek jegyében szólalunk meg most is, amikor hosszú évszázadok óta nem látott népvándorlás indult meg az európai kontinens – és a Kárpát-medence – irányába.

A magyarság a tatárjárás óta mérhetetlen áldozatot hozott a Keresztény Európa fennmaradásáért. A tatár-, majd a törökdúlás következtében etnikai területeinknek bő egyharmadát elveszítettük, és a betelepítések révén országunk soknemzetiségűvé vált. Az évszázadokon át türelmes magyar állampolitika ellenére, a Habsburg császárság megosztó taktikája miatt a hazai nemzetiségek szembefordultak az egységes Magyarországgal, ami döntőnek bizonyult az ország feldarabolásában és Trianon máig ható következményeiben. Ezért a magyarság nem óhajtja a világpolitikai erők által mesterségesen kikényszerített népvándorlás semmilyen hátrányos következményét viselni.

A Szerbia felől egyre növekvő bevándorlási nyomás nemzetünk egységét, keresztény kultúránkat létében fenyegeti. Egyetértünk a kormány bejelentett intézkedéseivel, így a gazdasági bevándorlás elutasításával és a tömeges migrációval érintett államhatárok hatékony lezárásával. A magyar társadalomnak ugyanis éppen elég megoldásra váró problémája van, ami jelentős részben annak tudható be, hogy a rendszerváltás után nyugati „szirénhangokra” hallgatva hozzájárultunk nemzetgazdaságunk leépítéséhez.

Határozottan ragaszkodunk ahhoz a Teremtés logikája mentén, hogy az emberiség sokszínűségének alapját jelentő nemzeti karakter megőrzése csak a szülőföldön biztosított. Ezzel összefügg, hogy a világot sújtó társadalmi problémákat kizárólag helyben lehet megoldani. A hamis tolerancia jegyében hangoztatott „multikulturalizmus” a tulajdonságok nélküli emberek ál-civilizációja, valójában civilizációs útvesztő. Nem kívánjuk, hogy a magyarság ebbe a zsákutcába betévedjen.

Az életük biztonságát okkal féltő, kultúránktól nem idegen keresztény üldözöttek számára ugyanakkor menedéket fogunk nyújtani, alkotmányos kötelezettségeinknek megfelelően.

Budapest, 2015. július 3.
Magyar Patrióták Közössége



Népszerű bejegyzések

Follow on Bloglovin